28-án feküdtem be a következő adagra. Ott kezdődött, hogy pocsék idő volt. A kezelőorvosom szabadságra ment, így egy fiatal doktornő vett át. Nem változtatott semmin, így kaphattam az előírt adagot. A nővér nem talált vénát, kétszer szúrt. Harmadikra talált egyet, amelyet már akkor éreztem, amikor még semmi nem történt. Elsőnek a hányáscsillapító folyt le, majd következett a kalcium és a magnézium. Iszonyú fura a érzésem volt, mintha begyújtottak volna a fenekemen keresztül. Nagy nehezen lecsöpögött, majd jött a oxaliplatin . Hányinger kerülgetett. A "kedvenc" bagós szobatársam olyan lucskosakat köhintett, hogy ha rágondolok, most is a torkomba szalad a gyomrom. Kinyitottam az erkélyajtót áradt be rajta a friss levegő. Ezt sem élvezhettem sokáig, mert egy másik szobatársamnak a feje fájt a huzattól.
Szóval szenvedtem.Alig keltem ki az ágyból.
Meglátogatott az egyetemista barátnőm, arra a szűk két órára egy kicsit jobban éreztem magam, de utána megint padlóra kerültem. Alig akart csepegni ez a szar, így újabb vénát szúrtak. Reggel a Patrik nővér megkérdezte, biztos nem akarok hányáscsillapítót? Végül is egy B6 vitamint belém szúrt. Nagyon pocsékul nézhettem ki. Szerencsére Attila jött értem, szép, kényelmes autóval. Hazáig beszélgettünk. Itthon folytatom a felépülést.
A bal karom nagyon fáj, az összes eret érzem benne, borogatni nem lehet csak kenegetni szép sárga kencével. Viszont tudok kakilni, nos most ez a legnagyobb örömöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése