Mindkettőnek a véréből mutatták ki a rákot, elfogyott a vörösvértest. Mindkettőt közel fél éve műtötték. Az egyiknek, nevezzük A-nak ez volt a hatodik, a másiknak nevezzük B-nek ez volt az első kezelése. Mindkettő más betegséggel is küszködik: cukor. Mindkettő lövi magát: A tervszerűen, B ötletszerűen.
A 64 éves, B 62 éves.
A szedi ugyan azt a gombát, B nem.
B asztmás is, de mellette erős dohányos. Úgy néz ki mint egy apró gnóm majmocska.
A mint egy igazi mesebeli nagymama. A-tól érdeklődtem, mi várható. Ő a hatodik kezelés után is azt érzi, hogy megváltozott a szájíze, kicsit fáradtabb otthon az első nap, egy kis hányinger. Aztán elmúlik. Hidegre, melegre vigyázni kell. A három nap bent létet pihenéssel kell tölteni, és arra gondolni, hogy meggyógyulunk. Rengeteg betegségen van túl, mindig meggyógyult és most is bizakodó. Sokszor összekacsintottunk, amikor B rosszalkodott. 14-én ő is jön.
B egész nap fuldokolva köhögött, mégis mindig azt leste, mikor szökhet állványostul bagózni.
Az éjszaka egyszer arra ébredtem, hogy nagy sürgés volt körülötte, mert nem kapott levegőt. Azonnal elfutottak vele és oxigénre kötötték. Aztán reggel az egyik tényleg kedves nővér csak mérgelődött, miért ilyenekre költi az egészségügy a pénzt, mikor műtétek maradnak el pénzhiányában! Nagyon igazat adtam neki.
B reggel visszaérkezett, már jól vagyok felkiáltással és már ment is bagózni. Azt mondta, 62 éves neki úgy is mindegy. Kérdeztem, hány unokája van: 12 és már van dédunokája is. És értük nem akar élni? Szerintem, nem értette a kérdésemet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése